A fényküldött imája

 

 

„Igaz önvalóm, Isten és a Szeretet valóságában időzöm.

Ebben a központban, mint egy hurrikán közepén,

minden nyugodt, biztonságos és békés.

Hatalmam, bölcsességem és békém abból ered,

hogy ebben a középpontban maradok.

Kérem Isten és az ő angyalainak spirituális támogatását,

hogy tudatomat mindig átitassa az igazság.

Szándékosan elengedem ragaszkodásomat az anyagi világhoz,

tudva, hogy ezzel hatékonyan segíthetek másokon.

Bízom Istenben, hogy mindennel ellát, amire szükségem van,

irányítson minden utamon.

Elfogadom a szeretet és öröm állandó jelenlétét,

tudva, hogy megérdemlem a boldogságot

és az egészséget.

Önszántamból, szeretettel elengedek minden

egóból eredő ítélkezést önmagamról

és a többi emberről, tudva, hogy minden,

amire vágyom attól az elhatározásomtól függ,

hogy akarom-e megtapasztalni az egységet a mindennel, ami él.

Tudom, hogy gyógyítanom és tanítanom kell Isten nevében,

és most teljes mértékben késedelem, vagy ellenállás nélkül

elfogadom a küldetésemet.

Felajánlok mindent, ami akadályozna belső hangom meghallásában,

és boldogan bízom belső vezetőmben,

hogy irányítani fog a Fényküldöttek útján,

ahol a szeretet eszköze lehetek.

Elengedem félelmeimet és kétségeimet küldetésemmel kapcsolatosan,

és most elkötelezem magam a tudatosságnak,

hogy mindig halljam Belső Hangomat.

Tudom, hogy ez az egyetlen eszköz,

amire valaha szükségem lesz önmagam

és a világ gyógyításához.

Ámen”

Doreen Virtue

Hogyan szabaduljunk meg az egónktól?

„Az egótól nem lehet csak úgy megszabadulni, mert az ego olyan, mint a sötétség – a sötétségtől sem lehet megszabadulni, legfeljebb felkapcsolhatod a lámpát. Amint van fény, nincs többé sötétség. Nagyjából így szabadulhatsz meg az egódtól is, tehát ezt nem szó szerint kell érteni. A sötétség, mint olyan, nem is létezik – az tulajdonképpen csak a fény hiánya. Közvetlenül a sötétséggel semmit nem tehetsz. Csak annyit tehetsz, hogy beleviszed a fényt – vagy éppen kioltod a fényt. Ha sötétséget akarsz, kioltod a fényt, ha nem akarsz sötétséget, beengeded a fényt. Az egótól nem tudsz megszabadulni.

A meditációt meg lehet tanulni. A meditáció pe­dig pontosan úgy működik, mint a fény; a meditá­ció tulajdonképpen maga a fény. Légy te magad a fény, és az egót nem találod majd sehol! Ha meg akarsz szabadulni tőle, akkor hamar belezavarodsz, mert ki is vagy te? Ki is akar megszabadulni és mi­től? Ez maga az ego – csak most egy másik játékot játszik veled. Ezt a játékot hívják spiritualitásnak, vallásnak vagy önmegvalósításnak. Ki teszi fel a kérdést? Maga az ego, a saját egód hülyít megint! És amikor az ego felteszi a kérdést, hogy hogyan lehet megszabadulni az egótól, akkor persze azt hiszed, hogy ez biztosan nem lehet az ego, hiszen az ego nem akarhatja a saját pusztulását! Pedig az ego pontosan így vezet félre mindenkit.

Az igazi lényed nem kérdez; neki nincs szüksége válaszokra. Az igazi lényed maga a fény, tele van ragyogással; nem ismeri a sötétséget, soha nem is látott sötétséget.

Az egótól nem kell megszabadulni! Először nézz magadba, keresd meg, hogy hol rejtőzik – próbáld megkeresni! Most még ne aggódj az igazi lényed miatt! Csak nézz magadba mélyen, keresd az egódat. Nem fogod megtalálni. Helyette az igazi lényedet fogod meglelni; látni fogd, ahogy gyönyörűen világít és oly törékeny, mint egy lótuszvirág. Sehol másutt nem találkozhatsz ilyen szépséggel. Ez az élet legcsodálatosabb tapasztalása. És amint megpillantottad a saját fénylő, virágzó lótuszvirágodat, rájössz, hogy az ego örökre eltűnt. Attól a pillanattól kezdve nem fogsz feltenni többé ilyen értelmetlen kérdéseket.

„Hogyan tehetek különbséget az egóm és a valós természetem között?”

Vagy van ego, és akkor a valós természeted, az igazi lényed ismeretlen, vagy a „valós” természetedet ismered, és akkor nincs többé ego. Egyszerre nem lehet jelen mindkettő, tehát különbséget sem lehet tenni közöttük. Nem lehetnek egyszerre jelen. Most, ebben a pillanatban, bármi is vagy, az biztosan az egód. Úgyhogy ne aggódj a  különbségtétel miatt! Ha nem lenne benned az egód, akkor ez a kérdés fel sem me­rülne. Az igazi lényednek nincsenek kérdései, az igazi természeted maga az extázis, nem pedig egy meg­oldandó dilemma.”

Osho (Az ego könyve)

Miért mediáljak?

Nem azt mondom, hogy meditálnod kell; én nem ragaszkodom ahhoz, hogy meditálj. Te vagy az, aki ezt keresi. És neked kell ezt keresned. Ez pont olyan, mint amikor valaki beteg, és azt kérdezi: „Miért vegyek be gyógyszert?” Mert beteg vagy, azért. Ha nem vagy beteg, akkor erre nincs szükség. Miért keresd az egészséget? Ha egészséges vagy, nincs rá szükség. De ha nem vagy egészséges, akkor keresned kell az egészséget.

Egy Buddha számára, annak, aki elérte létének teljességét, nincs jelentősége a meditációnak. A meditáció orvosság; egyszer el kell majd hagyni. Amíg nem vagy képes arra, hogy elhagyd a meditációt, nem vagy egészséges. Ne felejtsd el, a meditáció nem olyasmi, amit öröké magaddal kell cipelned. Eljön majd egy nap, amikor a meditáció bevégezte a dolgát, és többé nem lesz rá szükséged. Ekkor, elfelejtheted.

Emberek jönnek hozzám, és azt kérdik: „Mikor meditálsz?” Soha, én egyáltalán nem meditálok; nincs rá szükségem. A meditáció csak orvosság. Amikor beteg vagy, ellentmondás van benned, nyomorultul érzed magad, akkor erre van szükség. Ám te egyre csak azt kérdezed: „Miért meditáljak?” Nem azt mondom, hogy meditálnod kell. Ha úgy gondolod, hogy boldog vagy, boldog vagy magaddal, ha úgy gondolod, hogy nincsenek problémáid, ha úgy gondolod, nincsenek gondjaid, nincs, ami gyötörjön, nincs miért aggódnod, akkor nincs rá szükséged.

Ám szükséged van rá. Mélyen magában mindenki gyötrődik, ott van az őrület mindenkiben. És emiatt kérdezed azt, hogy miért meditálj. Azért kérdezed, mert félsz. A meditáción keresztül talán elhagyod az őrültségeidet, az aggodalmaidat, a gyötrelmeidet, amik már annyira a részeddé váltak, amikhez már annyira hozzászoktál. Oly régóta a barátaid, hogy nagyon magányosnak éreznéd magad, ha egyszer csak egészségessé válnál – nagyon magányosnak. Ha valakinek egész életében fáj a feje, és a fejfájása hirtelen eltűnne, akkor úgy érezné magát, mint akinek hiányzik a feje. Egyszer csak nem érezne ott semmit!

Hozzászoktál a nyomorúságaidhoz. Ezek a létezés érzetét adják számodra. Ha nincs miről panaszkodnod, úgy érzed, mintha nem is léteznél. Emiatt panaszkodnak az emberek nap mint nap. A nyomorúságaikról beszélnek, és nagyon boldogok, ha beszélhetnek róluk. Nézz meg valakit, amikor a nyomorúságairól beszél. Érzi, hogy ettől valami. Minél többet beszél róla, minél inkább felnagyítja a nyomorúságait, annál többé válik. Figyeld az arcát, mikor valaki a nyomorúságairól beszél. Teljesen fel van dobódva!

Ha elmész egy orvoshoz, mert azt gondolod, hogy rákos vagy, TBC-d van vagy valami hasonlóan súlyos, és az orvos azt mondja, hogy „ez semmiség; a szokásos gyógyszer jó lesz rá,” akkor nagyon elcsüggedsz. Mily nyomorúságos helyzetben vagy, ő pedig azt mondja erre, hogy semmiség, csupán egy hétköznapi betegség, és egy közönséges gyógyszer elmúlasztja. Úgy érezheted magad, mint akit megfosztottak a trónjától. A rákon trónolva valakinek érezted magad, és közben ez csak egy hétköznapi betegség; egy közönséges gyógyszer meggyógyítja.

A nyomorúságaidról beszélsz, a betegségeidről, nyavalyáidról; felnagyítod őket. És amikor óriásiak, magadat is óriásnak érzed. Ezért kérdezi az elme, a beteg elme: „Miért meditáljak?” Már maga ez a kérdés is azt mutatja, hogy meditációra van szükséged. A ’miért’ mutatja ezt, pontosan a ’miért’. Akinek nincs szüksége meditációra, az soha nem kérdi, hogy miért. Már nem tesz fel kérdéseket, mert minden kérdés aggodalomból ered. Ha csend van benned, békével és gyönyörűséggel vagy eltelve, akkor nincs miért kérdezned.

A filozófusok a legaggodalmaskodóbb emberek. Folyton csak kérdeznek: „Miért ez? Miért az?” Az állandó ’miért’-jük egy belső betegség. Tekints erre így: csak amikor valami rosszul megy, teszed fel a kérdést, hogy miért. Amikor minden rendben van, sosem kérdezed, hogy miért. Azt kérded, miért a szenvedés; azt sosem kérded, miért a boldogság. Azt kérded, miért a halál; azt sosem kérded, miért az élet. Azt kérded, miért a gyűlölet; azt sosem kérded, miért a szeretet.

Amikor szeretet van, akkor az nem kérdés. Elfogadod teljesen. Amikor gyűlölet van, megjelenik a kérdés is. Amikor áldással telsz meg, nem kérdezősködsz, nem vizslatod, nem csinálsz belőle filozófiát. Amikor gyötrődsz, szenvedsz, akkor megkérded: „Miért ez a szenvedés? Miért szenvedek? Miért szenved az egész világ?” Csak amikor rosszul mennek a dolgok, merül fel benned kérdés. Amikor minden rendben van, kérdésnek nyoma sincs. Ekkor a maga teljességében elfogadod a létezést.

Tehát ne feledd: ha felmerül benned egy ’miért’, meditációra van szükséged, mert meditáció nélkül a ’miért’ nem fog eltűnni. És válaszra csak azok lelnek, akik már nem kérdeznek többet. A választ csupán azok érthetik, akiknek nincs kedvük kérdezni. Egy kérdezősködő elmének nincs kedve meghallani. Az egyre csak kérdezget. A kérdések az elmében születnek, ahogy a levelek is nőnek a fán. Ha az elméd beteg, záporoznak belőle a kérdések. Csak ha az elméd eltűnt, és a teljességet és az egészséget visszanyered, maradnak el a kérdések. És amikor nincs több kérdésed, megkapod a végső választ is. A végső válasz nem szavakban érkezik. Az a létezésen alapul. Éled azt; azzá válsz.

------------

Osho - The New Alchemy: To Turn You On (előadások 1973 februárja és áprilisa között)

Fordította: Mad Man és Anand Arhat

http://osho.network.hu/blog/osho-klub-hirei/miert-meditaljak-miert-keressek