2012. február 20., hétfő

Mikor megy minden rosszul


Esetleg azért nem sikerül rendelned az Univerzumtól, mert:

  Az öntudatlan viselkedési mintáid és a megrögzöttségeid megakadályozzák, hogy a kívánságod teljesüljön.

Az az érzésed, hogy a megrendelt dologra feltétlenül szükséged van, és görcsösen ragaszkodsz hozzá, hogy megkapd. Csakhogy a félelmed útját állja az energia áramlásának, és ezzel a megvalósulás lehetőségének is. Ez történik akkor, amikor minden áron biztosra akarunk menni, amikor valamit érvényesíteni akarunk, vagy el akarunk kerülni, vagy nem vagyunk hajlandók tudomást venni az érzéseinkről.

Túl gyakran összpontosítasz arra, amit el akarsz kerülni, így nem figyelsz eléggé arra, amit el akarsz érni. Ezzel azonban – mivel az energia a figyelem irányát követi – pontosan azt vonzod magadhoz, amit nem szeretnél.

 Belső szűrőd csak a problémákat láttatja meg veled az életből, így a legjobb lehetőségek mellett is vakon elsétálsz.
 
Nem szereted magadat. Némelyek számára csekélységnek tűnik, pedig ez az egyik lényegi oka annak, ha a megrendelés nem teljesül.

Mások fárasztónak találják a stílusodat, és ki kell pihenniük, ha közösen csináltak veled valamit.

 Nem elég fényesek a gondolataid.

  Nem bízol eléggé.

 Nem vagy elég találékony és ösztönös.

 A félelem, a nyomás és a stressz kiirtja belőled az intuíciót.

 Túl régóta nem használtad a tested energiapályáit.
 
Nem találod el a megfelelő hangot vagy az alkalmas pillanatot a rendeléshez.

A kifinomult érzékelést csak hallomásból ismered, és nem is tudod, hogy milyen érzés.
 
Az egód és az eszed túl sokat okoskodik. Nem tudod, hogyan csendesítsd l őket, és fogalmad sincs, mire vágysz valójában, a szíved mélyén.

 Eszed ágában sincs felelősséget vállalni az életedért, és mindazért, ami eddig történt veled.

Nem tudod, hogyan add magad, és nem vagy képes a külvilágra a saját bensőd tükreként tekinteni.
Túlságosan odafigyelsz a külsőségekre, és a külvilágban történő dolgokra, ahelyett, hogy befelé figyelnél.

 Tévedésből a boldogtalanságodat ápolgatod és táplálod.

Túl kevésre becsülöd a saját vágyaidat és céljaidat.

Önkéntelenül is borús jövőt képzelsz el magadnak.
 
Túl kevéssé kötődsz az egyetemes szellemhez.



(Bärbel Mohr – Hogyan rendeljünk JÓL az Univerzumtól)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése