2011. december 1., csütörtök

Az aura érzékelése



Bármiről legyen is szó, a kérdés mindig az: „hogyan kell csinálni?".
Az elme sokféle csodálatos erővel rendelkezik - sokkal többel, mint amennyiről álmodni mernénk-, és az emberiség éppen csak hogy elkezdte azt a fejlődésnek nevezett, nagyszerű utazást, amelynek során tetszés szerint meríthet majd mindegyikből. Képességeink az által fejlődnek, ha használjuk őket.
Sok csodálatos dolgot csinálhatunk, és közben egyre többet tudunk meg az elme és a lélek belső tulajdonságairól. Ha élünk ezekkel a képességekkel, akkor erősödni fognak - ahogyan mentális és spirituális látásunk is.
Miközben megtanuljuk, hogyan lássunk aurát, hogyan készítsünk szerelmet hozó talizmánt, hogyan használjuk a varázstükröt és sok hasonló, különös és csodálatos dolgot, mindig tágítjuk egy kicsit a bennünk rejlő óriási tehetségnek, az életerőnek működési terét.
Mindenkinek van aurája. Mindenki látta vagy tapasztalta már mások energiaterét. A legtöbb ember azonban vagy figyelmen kívül hagyja, vagy valami egészen másnak tulajdonítja a jelenséget.
 A gyerekek sokkal jobban látják és érzékelik az aurát, mint a felnőttek. Rajzaik gyakran árulkodnak ezekről az élményekről.

 Tapasztalta-e már az aura energiaterét?
(Ha igennel tud válaszolni bármelyik kérdésre, akkor már érzékelte, hogy külső energiaterek kölcsönhatásba vannak az aurájával.)
1. Bizonyos emberek társaságában szokta-e úgy érezni, mintha kiszívnák az erejét?
2. Társít-e bizonyos színeket egyes emberekhez?
(Például: „Te valahogy mindig sárgán jelensz meg előttem".)
3. Megérezte-e már, ha valaki erősen önre nézett?
4. Érzett-e már azonnali rokonszenvet vagy ellenszenvet valaki iránt?
5. Érzékelte-e már valaha a másik ember tettei mögött rejlő igazi emóciót?
6. Megérezte-e már valakinek a jelenlétét azelőtt, hogy hallotta vagy látta volna?
7. Keltenek-e önben bizonyos hangok, színek és illatok kellemes vagy kellemetlen érzetet?
8. Ideges és ingerült lesz-e az elektromos viharoktól (zivataroktól)?
9. Tapasztalta-e, hogy egyes emberek jobban feldobják és feltöltik energiával, mint mások?
10. Történt-e már önnel, hogy megmerevedett, nyugtalan vagy ingerült lett, amikor belépett egy szobába? Érezte-e már, hogy vannak szobák, ahol szívesen elidőzik, másokból pedig menekül?
11. Történt-e már önnel, hogy nem vette tudomásul, vagy elfojtotta magában az első benyomást valakivel kapcsolatban, ám az később igazolódott?
12. Előfordul-e, hogy bizonyos szobákat kényelmesebbnek és kellemesebbnek talál, mint másokat? Érez-e különbséget az egyes szobák között?
Érzett-e valaha különbséget a saját szobája és a testvérei/szülei/gyerekei szobái között?
 Az emberi aura
Az aura minden irányból körülveszi a testet, háromdimenziós, és egészséges ember esetében tojás alakú. Az alakja, a mérete, a színei és a színek tisztasága meghatározott jelentéssel bírnak az ember fizikai, érzelmi, mentális és spirituális állapotát illetően.
A fényudvar
Az ősi misztikusok és a mesterek művészi ábrázolásánál megszokott a fej körüli dicsfény. Az aura kisugárzása itt észlelhető a legkönnyebben. Minél egészségesebb az ember, minél spirituálisabb, annál erősebb a testből kiáradó fénysugárzás. A fényudvart gyakran tekintik a spirituális megvilágosultság jelének.
Az aura erős elektromágneses tulajdonsága miatt az ember állandóan energiát bocsát ki és vesz fel. Valahányszor másokkal érintkezünk, energiacsere jöhet létre, amelynek elektromos jellege van, ha energiát adunk, és mágneses, ha felveszünk.
Minél több emberrel kerülünk kölcsönhatásba, annál nagyobb az energiacsere.
Ha nem vagyunk tudatában ennek, akkor a nap végére rengeteg energiahulladékot halmozhatunk fel. Estére úgy érezzük magunkat, mint akit megcsapoltak. Furcsa képzetek, gondolatok és érzések kavaroghatnak a fejünkben. Mindnyájan emlékszünk olyan napokra, amikor úgy éreztük, hogy egy kicsit megbolondultunk. Könnyen lehet, hogy ezek az érzések nem belőlünk indultak ki, hanem annak az energiának a szülöttei, amelyet a nap folyamán a másokkal való érintkezés során felhalmoztunk.
Valamennyien ismerünk olyanokat, akiknek a jelenléte szinte kiszívja az ember energiáját. Kimerülünk, ha beszélgetünk velük, akár telefonon, akár személyesen. Ha egy ilyen ember elmegy, vagy leteszi a telefont, úgy érezzük, mintha lyuk lenne a gyomrunkban. Ezt a tapasztalatot az aura energiájának a leszívása idézi elő. Az effajta energiacsere egészségtelen.
A természettel való érintkezés kiegyensúlyozza és tisztítja az aurát. Sok igazság van a fák átölelésének egészséges szokásában. A fáknak dinamikus energiaterük van, amely dinamikus kölcsönhatásba lép az emberi energiaterekkel. Minden fának saját, egyéni frekvenciája van, éppen úgy, mint az embereknek. Ezért a különféle fák átölelése különböző hatásokat eredményez. A fejfájásunk alábbhagy, ha öt-tíz percig üldögélünk egy fűzfa alatt. A fenyőfák tisztítják az emberi energiát. Lecsapolják és elvezetik az auratérből a negatív érzelmeket, különösen a bűntudatot. (A fenyőfának nem árt, mert a felvett negatív energiát tápszerként hasznosítja.)
A kristályok és a kövek megújult népszerűségnek örvendenek az 1980-as évek óta, amit elektromágneses tulajdonságaiknak köszönhetnek. Az emberi auratér könnyen felveszi a különböző kristályok és kövek által kibocsátott energiát. Az aura megmérésével bizonyítani tudjuk a kristályok és a jótékony hatását. Néhány percig tartsunk a kezünkben egy kristályt, vagy öleljünk át egy fát, és aztán mérjük meg az aurát. Hasonlítsuk össze az eredeti méretével. Azt fogjuk tapasztalni, hogy kitágult.

Finom energiáink megérzése és észlelése
Ennek a gyakorlatnak az az egyedüli célja, hogy érzékenyebbé váljunk a fizikai testünket körülvevő nagyon finom kisugárzásokkal szemben. A gyakorlat egyedül is végezhető, de gyakorolhatjuk valamelyik barátunkkal is.
A gyakorlatokat a kézzel kezdjük, mivel azzal lehet a legegyszerűbben érzékelni az aura finom energiáit. Amikor lényünk érzékenységét bizonyos irányban fejlesztjük, más irányokban is növekedni fog az érzékenységünk.
1. Helyezkedjünk kényelmes ülőhelyzetbe, és végezzük el a relaxációs gyakorlatot.
2. Dörzsöljük össze a tenyerünket 15-30 másodpercen keresztül, ez fokozza általános érzékenységüket.
3. Nyújtsuk magunk elé, mintegy 30-45 centiméterre tenyérrel egymás felé fordított kezünket.
A tenyerek úgy 60 centiméterre legyenek egymástól.
4. Tenyerünket lassan közelítsük egymáshoz, amíg lehet, de ne érintsék egymást.
5. Lassan húzzuk szét őket, mintegy 20 centiméternyire egymástól. Lassú és biztos mozdulatokkal ismételgessük ezt a ki-be mozgást.
6. A gyakorlat végzése közben figyeljünk arra, mit érzünk és észlelünk. Lehet, hogy növekvő nyomást, rugalmasságot, bizsergést vagy valami mást tapasztalunk. Érezhetjük úgy, hogy valami sűrűség keletkezik a tenyereink között. Hideget, meleget,'akár lüktetést is érezhetünk.
7. Szánjon rá néhány percet, és próbálja meghatározni, mit érez. Ne törődjék vele, hogy képzelődik- e vagy sem, hogy nem ugyanazt érzi, amit mások, mert ez így van rendjén. Ne felejtse el, hogy aurafrekvenciája mindenki másétól különbözik, így az észlelései is eltérhetnek a másokétól. Csak az számít, hogy ön mit érez.
8. Ez a gyakorlat segít a koncentráció fejlesztésében és annak a felismerésében, hogy energiaterünk nemcsak a bőrfelszínig ér. Hasznos és érdekes lehet följegyezni a gyakorlat során szerzett benyomásokat és tapasztalatokat, hogy össze tudjuk hasonlítani a későbbi észlelésekkel, amikor ez a képességünk már továbbfejlődött, így meg tudjuk állapítani, mennyit haladtunk a test körüli finom energiák észlelésének a kifejlesztésében.
9. A fenti gyakorlat elvégzése után bizonyára szeretne továbblépni. Ezért tartsa maga elé ruhátlan bal alkarját, és emelje fölé mintegy 40-50 centiméteres magasságban a jobb kezét.
10. Lassan közelítse a jobb kezét a bal alkarjához, és figyelje, hogy mit érez. Mennyire közelíti meg az alkarját, amikor érezni kezdi a kisugárzó energiát? Érezhet nyomást, meleget, hideget, sűrűséget stb.., nagyjából úgy, mint ahogy az egymás felé fordított kezei között érezte. Lehet, hogy csak nagyon gyengén fogja érezni, de éreznie kell. Ha nem érzi, ismételje meg. Ne felejtsük el, hogy azt a képességet élesztjük fel, amellyel tudatosan érzékeljük a körülöttünk lévő finom energiákat.
Állandóan ki vagyunk téve idegen energiák hatásának, amelyek auránk energiaterével ütközve megbillenthetik egyensúlyunkat. Ezek az energiák nagyon sokfélék lehetnek a haragtól a bujaságig vagy a vásárlási kényszerig. Lehetnek a szeretet és a barátság energiái, de a számító befolyásoláséi is. Minél kifinomultabban tudjuk érzékelni auránkat, annál könnyebben ismerjük fel és szabályozzuk, hogy milyen energiákat engedünk ki- és belépni.
Valamennyien tapasztaltuk már, hogy egy szobába lépve érezni lehetett, hogy éppen akkor ért véget egy veszekedés vagy heves vita. A szoba még őrzött valamit a feszültségből, sűrű volt a levegő, és valahogy magunk is ingerültté váltunk. Nagyon sok ilyen, nehezen észlelhető energiahulladék és sugárzás van, amelynek nagyon könnyen a hatása alá kerülhetünk, ha nem tudatosítjuk magunkban a jelenlétüket, és nem fokozzuk a velük szembeni érzékenységünket. A következő gyakorlat célja, hogy tudatosabbá tegye számunkra azt a hatást, amelyet a külső energiák gyakorolnak ránk. Az aurával kapcsolatos érzékenységünk növelése lehetővé teszi, hogy blokkoljuk a stresszt keltő energiákat, és irányítsuk azokat, amelyek gyógyítanak.

1. Helyezkedjünk el kényelmes ülőhelyzetben, és szánjunk néhány percet az ellazulásra. A szemünket lehunyhatjuk a gyakorlat közben, de nyitva is tarthatjuk.
2. Az egyik kezünket tartsuk tenyérrel felfelé, a másik kezünk mutatóujját pedig irányítsuk a nyitott tenyerünk felé. Az ujjunk mintegy 5-10 centiméternyire legyen a másik kezünktől.
3. Vegyünk néhány lassú, mély lélegzetet. Légzés közben képzeljük el, amint az energia beleépül a lefelé mutató kezünkbe.
4. Néhány perc múlva kezdjünk lassan kis köröket rajzolni a mutatóujjunkkal. Vizualizáljuk, hogy energiaspirál tekeredik ki az ujjúnkból, és energiakört alkotva megérinti a másik kezünk nyitott tenyerét. Lelki szemünkkel lássuk a spirál alakú energiaáramot. Ne törődjünk vele, hogy képzelődünk-e, hiszen azon fáradozunk, hogy bizonyítsuk: az energia követi a gondolatainkat.
5. Figyeljük meg, mit érzünk a tenyerünkben. 6. A tenyerünk után most próbáljuk meg ugyanezt a csupasz alkarunkon. Vizualizáljunk, és kis spirálokban bocsássuk az energiát az alkarunkra. Figyeljük meg, mit érzünk. Némi időráfordítás és gyakorlás után megállapíthatjuk, hogy többé-kevésbé ugyanazt tapasztaljuk. Változást csak az intenzitásban fogunk észrevenni. Ilyen gyakorlatokkal finomítjuk észlelésünket, hogy felismerjük azokat az érzéseket, amelyek jelzik, hogy valami nagyon finom behatás érte az energiaterünket.
7. A gyakorlat partner bevonásával, más variációban is végezhető. Állítsuk az illetőt háttal magunk felé, és nyújtsuk ki a kezünket, tartsuk a hátától 10-20 centiméternyi távolságra. Lassan irányítsunk a kezünkből energiát a partnerünk hátára, ahogy az előbb a saját alkarunkra. Rajzoljunk az energiasugárral egyszerű geometriai mintákat, kört, négyszöget, háromszöget. Partnerünk pedig, anélkül, hogy megérintenénk, próbálja megmondani, milyen ábrát rajzoltunk rá. Ismételjük meg többször az ábrát, és koncentráljunk, amikor az energiát kivetítjük.
8. Partnerünk próbálja megérezni és azonosítani a formát, amelyet a hátára rajzoltunk. Beszéljük meg, hogy mit érzett, és ezt hasonlítsuk össze a saját korábbi észleléseinkkel.
9. Fokozatosan növeljük a távolságot. Milyen messzire tudjuk tartani a kezünket az illető hátától úgy, hogy még érezze rajta a kört? Ha valaki mögénk áll, milyen távolságból vagyunk még képesek megérezni és azonosítani a ránk vetített energiamintákat?
10. Kezünkkel lassan közelítsük meg az alkarunkat, és figyeljünk, hogy mit érzünk. Mennyire közelítjük meg az alkarunkat, mielőtt megérezzük az energiáját? Emlékezzünk rá, hogy általában nyomást, meleget, hideget, sűrűséget stb. érezhetünk. Nagyjából ugyanazt fogjuk érezni, mint a két kezünk között. Lehet, hogy gyengébben, de ereznünk kell, ha mégsem, akkor lassan ismételjük meg. Ne feledjük, azt a képességünket élesztjük fel, amellyel tudatosan észleljük a minket körülvevő finom energiákat.
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése